Belső Gyermek Gyógyítás

„Felnőni rettenetesen nehéz dolog. Sokkal könnyebb kihagyni, és egyik gyerekkorból a másikba lépni."

- F. Scott Fitzgerald.

Dabbing in Water

Lehetne könnyű életünk traumák nélkül, lehetne vágyni arra, hogy ne legyen múltunk, ne legyenek sérüléseink, ne legyenek testben-lélekben-aurában tárolt és rögzült fájdalmaink, lehet akarni (dacosan, mint egy gyerek) megszabadulni mind attól amit útálunk, és lehasítani azt, vagy kirekeszteni mintegy büntetve, sarokba állítani azt a részünket, aki annyit szenvedett már, hogy inkább nem is emlékszünk rá… de annak irtózatos következményei lesznek – ahogy egyébként vannak is. Nem véletlen és nem csupán közhely, hogy az általános pszichológiai gondolkodás szinte mindent a gyerekkorra vezet vissza, és nem túlzás azt mondani, hogy az emberek óriási többsége, végülis szinte az egész kollektív abszolút semmit nem tud és nem lát a gyermekkorából, nincsenek emlékei, vagy csak jó emlékei vannak, vagy hamis emlékei vannak, melyeket önmaga gyártott annak a szembesülésnek az elkerülése végett, amit gyerekként nem lehetett volna feldolgozni. Most viszont, hogy már felnőttünk, nem csak lehet, de muszáj is. Ha magunkért nem, hát a gyerekeinkért és egymásért, muszáj.

Aki gyermekként nem élhette meg biztonságos környezetben a feloldozást a félelmeiben, aki nem kapott gyógyulást a sérüléseiben, aki nem fejezhette ki a dühét, mert amikor ezt megpróbálta, akkor letiltották azt, mondjuk megszégyenítéssel, szeretetmegvonással vagy elhagyással, magára hagyással, megfélemlítéssel vagy veréssel, bántalmazzással, az általában nem akar foglalkozni a gyerekkorával, és még csak az aktuális problémáival sem (amivel főleg a környezetének okoz hatalmas gondokat). Sokszor sajnos, aki nincs tudatában saját bántalmazottságának (a hiány, az elhanyagolás, a verbális megszégyenítés, a szeretet megvonás, a túlzott szigor és elvárások, az összehasonlítások, a verés, stb, mind az!), mert még nem látott rá és terápiásan nem dolgozta fel, a dühét a szenvedése miatt és okán sokszor maga ellen, vagyis a sérült, szenvedő gyermek ellen fordítja – a bántalmazója helyett… mert hát az le volt tiltva (más esetben pedig a saját gyermeke és a párja ellen, vagy más emberek, állatok és helyzet ellen).

Így keletkezik az áldozatból tettes, az üldözöttből üldöző. Dr. Spock súlyos tévedéseit egy teljes generáció igyekszik azóta is feldolgozni, az ő csúcsszuper irányadó tanítása (férfiként a szoptatásról és a csecsemő gondozásról) olyan jól sikerültek, hogy van most több millió teljes mértékben sérült belső gyermek a világon, akik mit sem tehettek arról, hogy édesanyjuk a lehető legjobb helyről igyekezett informálódni a gyermek gondozását tekintve, mégis borzalmas ridegtartásban és alapvető, ösztönös igényeik kielégítése helyett tanult megtagadásban és elutasításban részesültek, tápláló anyatej helyett pedig minden másban, ami emészthetetlen volt számukra – minden szinten is.

 


A belső gyermek egy létező szerepszemélyiségünk (amúgy nem egy, hanem több, ugyanis több belső gyermekünk van). Minél traumatizáltabb, annál több lélekrészre szakadva, annál több mentális és érzelmi és viselkedési és kötődési és kapcsolati és egészségügyi problémát, fájdalmat okozva a felnőtt embernek. A társadalmunk ilyen sérült, érzelmileg fel nem nőtt állapotban, milliónyi leszakadt, megtagadott belső gyermek tudattalanul működő világában él és működik, ami tudatosságában is pont annyit tud, mint egy gyermek: ha bántják, vagy elszalad és elbújik, vagy visszabánt.

 

Képzeld el, amikor hirtelen többezer, többmillió (belső) gyerektől fordulnak el azok, akik segíthetnének rajtuk. Ezek a lelkecskék egy másik síkon élnek tovább, egy hideg, rideg, háborús, éhező és kegyetlen világban, ahol nincsenek felnőttek, nincs elfogadás, nincs szeretet, nincs béke, nincs fény, nincs remény, csak a rettegés és a szenvedés van. Ahol a gyengébbek az áldozatok közt is áldozatok lesznek, az erősebbek pedig a kegyetlenkedéssel lesznek túlélőek. De már tudhatjuk mostanra elég sokan, aki kicsit is jártas az önismeretben és árnyékmunkában, hogy MINDIG A NAGYOBB ERŐ GYŐZ. Ez átlagosan mindig a tudattalan. Ez az Árnyék. Hogy miért fontos az árnyékmunka? Ezért. Vigyél be Fényt oda, ahol Sötétség van és vigyél szeretet oda, ahol szenvedés van.

A gyermek mindig ártatlan. Szenved, mert ott, akkor, senki nem védte meg és senki nem szerette, amikor arra szüksége és JOGA lett volna.

De túlélte.


Ő a legnagyobb Harcos a világon. Ő Erősebb, mint most Te vagy.

Nélküle nem lennél Senki, és nélküle nem vagy Senki.

Most pedig ideje, hogy segíts neki, hogy végre kiállj érte, kiállj mellette, hogy elismerd, hogy szeresd őt, hogy meggyógyítsd, hogy … végre Te is meggyógyulj.

 

7 éves korunkra kialakítjuk az úgynevezett Sorskönyvünket és Séma módojainkat, amiket aztán felnőttként tudattalanul - de akár egyre inkább rálátva - ismétlünk, annak mentén élünk és tervezünk és cselekszünk, mely bárhogy is nézzük, egy pici gyermek elgondolásai, hitrendszerei, félelmei és megélései alapján íródott. Ez egy alapvető működési mechanizmust hoz létre, melyet még megterhelnek a gyermekkorban elszenvedett traumák, konkrét esetek, történetek. A traumáról azt kell tudni, hogy nem maga az esemény, hanem az eseményre adott érzelmi reakció váltja ki, vagyis amit mi felnőttként már úgy hiszünk, hogy semmiség, az gyermekként lehetett iszonyatosan nehéz, megélve a kiszolgáltatottságot, tehetetlenséget, védtelenséget, akár életveszély-közeli félelmeket. Ezek a megélések aztán beragadnak az idegrendszerbe, sokszor pedig le is hasítjuk magunkról az egészet, az elbírhatatlansága miatt.

Foglalkozásaink során a cél az, hogy megtaláljuk ezeket a tartalmakat, leszakadt lélekrészeket, hogy megtaláljuk az elfeledett gyermekeket, vagy akár a hozott problémák gyermekkori gyökereit, majd egy enyhén módosult tudatállapotban visszatérjünk az időben, hogy felvegyük a gyermekkel a kapcsolatot, és megadjuk neki azt a segítséget és támogatást, amire ott, akkor szüksége lett volna. Ez a megélés biztonságérzetet és elfogadás-érzést ad a belső gyermeknek, és ez a találkozás lesz annyira gyógyító, hogy képesek vagyunk átírni a múlt eseményeire adott érzelmi töltetet, DNS szinten. Amikor pedig megváltozik bennünk a Múlt, megváltozik a Jelen, és megváltozik a Jövő is. Immár nem tehetetlen, kiszolgáltatott szerepben, hanem a saját irányításunk és elképzeléseink alapján.

Szeretettel várlak Belső Gyermeked gyógyítására.
Anna