Keresés
  • annaozsvath

Megérkezés az Ötödik Dimenzióba

Van egy hely, fent a Kis Hegyen a Balaton felett, gyerekkoromban mikor először jutottam ide, elvarázsolt a szépsége, ereje. Van itt egy kápolna. Mindig csodálattal töltött el, de mindig zárva volt és bennem mindig csak hiányérzet maradt utána.


Én nem kaptam vallásos nevelést, ami azt illeti, apám megkeresztelt talán katolikus, de abszolút materialista Ateista, nagy betűvel, anyám vallás és hit nélkül nevelkedett zsidó, aki ha tehetné, még most is titkolná a származását, mert a nagyszüleit, az én dédnagyszüleimet és több felmenőmet mind legyilkolták zsidó vérük miatt …



Így mikor egyszer 6 évesen azt kérdeztem anyámtól felháborodva egy templom zárt kapujában, hogy “az Istent hogy zárhatják el az emberek elől?!” csak megdöbbenten nézett rám.


Ma, mikor a csodák már megszámlálhatatlan mennyiségben vannak jelen az életemben, ma ismét zárt kapuk mögött álltunk itt, a Kis Hegy kápolnája előtt. És eszembe jutott ez a történet és elmondtam a barátnőmnek és a kisfiamnak, amikor egy férfi a semmiből mögöttem termett és kedvesen megkért, legyek szíves oda engedni őt, hogy kinyithassa az ajtót és akkor már szívesen megmutatja nekünk, bejöhetünk és megnézhetjük bentről …


Megkérdeztem, hallotta-e, mit mondtam, de nem. Igazából nem derült ki, valójában miért jöttek a társával, mert azon kívül, hogy náluk volt a kulcs és beengedtek minket, elmondták Szent Donát és a több, mint 200 éve épített kápolna történetét, és azt, hogy néha még vannak csodák, mint a mostani is, hogy épp ide jöttek, és mi bent lehetünk… azon kívül nem csináltak az égvilágon semmit. Jöttek, kaput nyitottak, kedvesek voltak, szép estét kívántak, es úgy köszöntek el, “Isten legyen Önökkel! Szép estéjük lesz!”


A kápolnában van egy régi oltárkő, ami szent ereklyét őriz, hogy mit, azt senki nem tudja. De ott van, mert olyan erővel hívott magához, hogy nem tudtam megállni, meg kellett érintenem.


Akkor már tudtam, hogy mindaz, amiért olyan nagyon sokan dolgozunk magunkban, mindaz, amiről a próféciák szólnak, mindaz a vízió es az új világról kapott képek, miket egy éve még értelmezni nem tudtam de láttam, most pedig már élem … az mind igaz és valóra vált.


Átjutottunk az új világba, a magasabb dimenziókba és most először, ennek a Kis Hegynek a tetején éreztem és láttam és éltem, hogy felé emelkedtünk a réginek, es megérkeztünk az újba. Egy másik síkra.


Ezen a síkon a valóság azonnali módon manifesztálódik a kimondott és vágyott célok és szándék alapján.

Azonnal teremtünk.


Minden témában és minden szinten.


Van egy energetikai dimenzióhatár a két világ közt ami egymásból vált ki, alulról felfelé emelkedve létrehozva magából az újat. A fenti az alsó holografikus lenyomata, de szebb, tisztább, nyugodtabb es békésebb. Nagyon sokan benne szellemi segítők, akiket jobban lehet érzékelni mint eddig valaha. Az emberek itt bár nem mindig tudatosak arra, mi és hogyan történt, lássam észreveszik mert maguk tapasztalják, hogy a világuk már máshogy történik.


A mátrix megváltozott. A törvények is megváltoztak. Nem vonzás törvénye, hanem teremtés törvénye uralkodik, a manifesztáció - megvalósulás - gyorsabb, mint eddig bármikor (már amire emlékszünk, de nagyon régen már itt a Földön is volt ez így, sőt…).


Bármit mondasz ki, azonnal megvalósul. Ennek intenzitása és gyorsasága a tudatszintektől függ, ami pedig a szándéktól, az érzelmi belső önmunkától és az egyéni felelősségvállalástól és bátorságtól függ.


Ma már nem az a kérdés, ki képes rá. Az a kérdés, ki elég bátor hozzá, hogy megtegye, amit szükséges.

Az Ötödik Dimenzió Él. Létezik. És mi benne élünk. És gyönyörű.


Mindaz, mit szeretnék elmondani, nem leírható. Sem terjedelmében sem tartalmában. De tudom, mert tudom, hogy már nem kell leírni sem.

Csak szerettem volna megköszönni azoknak, akik itt vártak, hogy megérkeztem, igaz, ők nem Fb posztot olvasnak.

És üzenem azoknak, akik már úton vannak, hogy itt vagyunk, gyertek tovább, mert A Hely létezik! Az új dimenzió a Földi síkon, létezik! Saját testemben tapasztalom, nem csak a szellemi terekben. Valóban a hit visz át a kapun, és a kitartás. Kellett pár hét, mire felfogtam es tudatosítottam. Itt vagyunk. Minden más lesz mostantól. Minden más már most is.


Ezt mondom hát én is: Isten legyen Veletek, szép estétek lesz!



17 megtekintés0 hozzászólás