Keresés
  • annaozsvath

Mire tanít a gyermeked?

Este elővettünk egy régi mesekönyvet, szerintem egy éven át meghatározta minden esténket. Mindig azt néztük, a vonat, a vonat útvonalának térképe, ahol eljátszottuk, hogy a váltó beszorítja a lábát, és akkor lehet csikizni. Mindig kérte. Néha már útáltam, de ő mindig kérte. Ma elővettük. És nem emlékezett rá. Nem értette, hiába mondtam. Aztán betettem a kis lábát – ami már kétszer akkora. És akkor előjött, és akarta újra, végig játszotta egyedül.

Nem volt túl rég. 4 éves és 4 hónapos. Elkezdett nem emlékezni. Eddig mindenre emlékezett, különlegesnek láttam, amiért emlékszik arra is, mi volt egy évvel ezelőtt.



5 hónapja elköltöztünk az otthonunkból, az apja maradt ott. S a mese során kiderült, hogy nem emlékszik az időre, mikor együtt éltünk ott. Egy pillanatra megszakadt a szívem. Mit tettem. Annyira nagyon figyeltem, hogy minden jó legyen, és nem vettem észre, hogy törölte az egész eddigi életünket, csak, hogy túléljen. Az én fiam. S mikor elaludt, kérdeztem az Égieket, vajon, mennyire lehet nehéz neki? S tudjátok mit mondtak? Nem nehéz. Törölte, de nem azért, mert fáj neki a hiány. Törölte, mert így tudott az újba lépni. Örömmel. Hiány nélkül. A szenvedés csak a régi minta. A mienk. Ők már, az Új Generáció, nem ezt hozzák. Tudják, nincs rá szükség. Ami volt, elmúlt, törölte, mert így tud megérkezni könnyedén az újba. Nem kell szenvednünk. Dönthetünk, választhatunk mást.


Rájöttem, nekem fáj a hiány. Az otthonunk, amit oly szorgosan és kitartóan építettem, gondoztam, hogy neki jó legyen. S egy pillanat alatt törölte. Nem tudom, mikor történt, egyik nap még beszéltünk róla, másik nap már nem emlékezett. Nekem volt fontos, mert azt gondoltam, neki fontos.

A gyerekeknek a megszokás a biztonság. És mi van akkor, ha minden máshogy történik az újban? A gyerekeknek az IGAZ a biztonság. Az őszinteség. A szeretet. A nevetés. A szabadság. A természetesség. A koszos nadrág, a sárban csúszás.

Rabjai vagyunk a megszokottnak, a tanultnak. Engedd el, és tanulj a jövő nemzedékétől! Természetüknél fogva hozzák az örök tudást. Csak fogadd be. Engedd.

És légy hálás, hogy Téged választott!


4 megtekintés0 hozzászólás